Felnőtt Színezők
Fordító
 
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2016-03-14
 

Színezők bemutatása - Videók

Ismerjétek meg A harmónia színei színezőt - Videóval!

Sziasztok!
Ma a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent A harmónia színei színezőt szeretném bemutatni Nektek, amely a kiadó Art-Terápia című sorozatába tartozik.

A színező külsejéről:
Az első borító vaj színű. A borítón szépen kiszínezett pillangókat, virágokat, szíveket és leveleket láthatunk. Ha a fény felé fordítjuk a színezőt láthatjuk, hogy a jobb oldalon és a bal alsó sarokban lévő levelek fényesek érintésre pedig ragasztott hatást keltenek. A jobb felső saroktól egy kicsit lejjebb egy szintén ragasztott hatást keltő lekerekített téglalap kapott helyet melyben a színező címe olvasható nagy és kis nyomtatott, valamint a borító hátterével azonos színű betűkkel. A cím alatt fehér nagy és kis nyomtatott betűkkel három szót olvashatunk, amelyek jól jellemzik a színezőt. A bal alsó saroktól kicsit feljebb egy tengerkék színű érintésre ragasztott hatású kört láthatunk, amelybe fehér színnel került féltüntetésre, hogy összesen „72 színezhető állatgrafikát” tartalmaz a színező. A borító alján szintén egy rózsaszín lekerekített téglalapot helyeztek el, amelyben nagy nyomtatott fehér betűkkel az „ART TERÁPIA” kifejezés olvasható, amely azt jelzi, hogy melyik sorozat tagja a színező.

A hátsó borító is vajszínű Itt is megtalálhatók a szépen kiszínezett pillangók, virágok szívek, levelek, viszont itt a zöld levelek nem fényesek és nincs meg érintésre a ragasztott hatás. A jobb alsó sarokban itt is visszaköszön az első borítón látható rózsaszín lekerekített téglalap, amelyben fontos információkat olvashatunk a színezőről, valamint egy vonalkód is helyett, kapott. A borítón van egy kis rész ami teljesen üres ide került egy rövid ismertető a színezőről, valamint a kiadó neve és elérhetőségei rózsaszín betűkkel. A bórító belső oldala fehér fényes fotó papír hatású.

A színező gerince rózsaszín. A baloldali végén a kiadó logója kapott helyet vajszínben. A jobb oldali végén az első borítón látható stílusban a színező címét helyzeték el.

A színező belsejéről:
A rajzokról: Vannak egyszerűbb és részletgazdagabb rajzok. Különböző állatokat színezhetünk ki:
- halakat
- madarakat
- cicákat
- baglyokat
- teknősbékákat
- pillangókat
- és még sorolhatnám
A rajzok egymás mögött következnek, valamint fekvő és álló tájolásúak.

A lapokról: A lapok hófehérek. Érintésre körülbelül közepes vastagságúak, valamint kivehetőek.
Mielőtt a színező végére érünk a végén találunk egy közepes vastagságú karton szerű lapot, melynek mindkét oldala üres és hófehér.

Az én ajánlásom:
Ajánlom mindenkinek aki egy kis kikapcsolódásra vágyik és szereti az állatokat. Ebben a színezőben mindenki megtalálja a neki tetsző állatot, amelyket a színes ceruzák segítségével életre kelthetnek.

Lapozzátok végig a színezőt!

A színezőt a linkre kattintva megvásárolhatjátok:
https://www.kossuth.hu/adatlap/konyv/3467/a-harmonia-szinei

Szerző: Dóra
2018.07.01.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-