A színezés – legalábbis számomra- mindig egy elsősorban gyerekeknek szóló, kiváló időtöltés volt. Természetesen mindenki ismeri az érzést, amikor csak „segít” egy kicsit gyermekének színezni miközben beszélget vele a napi történésekről. Automatikusan a kezünkbe kerül egy-egy színes ceruza, és csak úgy a magunk kedvére elkezdünk satírozni. Legalábbis én így vagyok vele.

Amikor először hallottam felnőtt színező könyvről, azt gondoltam, hogy a világ kifordult a négy sarkából és lassan már nincs, amit ki ne találtak volna…és akkor, karácsonyra, valamilyen oknál fogva több rokonomnak és barátnőmnek színezőt vettem. Felnőtt színezőt. Bevallom, aztán magamnak is maradt egy. Persze véletlenül.



Az ünnepek alatt gyakorlatilag nem volt időm ránézni sem, azonban január első hetében, egy betegségekkel teli héten, a kezembe akadt a könyv. Hosszú hónapok óta nem fordult elő velem hasonló, de türelmem és időm is volt, hogy kinyissam és elkezdjek –csak úgy véletlenszerűen- színezgetni benne.



Soha nem voltam a meditatív, pihentető és „stresszoldó hatású” programok híve. Valahogy ezek mindig elkerültek. (Három kisgyerek és munka mellett vajon kinek van ideje relaxálni?!)

A színezés azonban egy pillanat alatt magával ragadt. Azt vettem észre, hogy arra koncentrálok mit, milyen színnel és hogyan festek ki, mi következzen és milyen szép lesz a végeredmény. Negyed óra múlva arra lettem figyelmes, hogy csemetéim körém gyűlnek, és mint egy különleges teremtésére a földnek, úgy néznek rám. „Anya színezhetek én is?” „Anya, mit csinálsz?” „Én is ebbe szeretnék színezni” „Segítek neked!”

Én pedig mint egy érzékeny oroszlán (bevallom) közöltem velük, hogy NEM, ez az ÉN színezőm TI színezzétek ki a saját könyveteket…és ezt komolyan is gondoltam. A második „mindenem a családomé” érzés elleni pillanat az volt, amikor a saját színezőjükkel a kezükben megjelentek és az én színes ceruza készletemet kérték. Na, azt már nem! Az is az enyém. Vajon másnak is hasonló volt a reakciója, anyukák? (nyugtassatok meg…)

Azóta esténként, ha van néhány percem, inkább a színezőmet veszem elő, mint az okostelefont vagy laptopot, hogy valami érdekes, de általában teljesen hasztalan hírt, cikket, videót olvassak és nézzek.

A színezés nemcsak tökéletes relaxáció, de kutatások szerint csökkenti a stresszhormonként is ismert kortizol szintjét. Sokan színeznek mandalákat meditációs gyakorlatként: a buddhisták évezredek óta használják a kozmosz és az istenségek képi ábrázolását meditációs technikáikban.

Rájöttem, hogy a színezés alatt művésznek képzelem magam (ez valljuk be, maximum pálcikaembereket rajzoló szülő esetében nagyvonalú kijelentés) A színezés alatt és aztán a végeredményt látva úgy vélem kreatív műalkotásokat hozok létre, amikbe nagyon könnyű jólesően beleveszni és ezalatt a gondjaim is messze szállnak.

A végeredmény pedig jó eséllyel kellemes vagy egyenesen gyönyörű látvány. Szép dolgokat készíteni pedig ÖRÖM. Próbáljátok ki!

2016.01.19.
Forrás: csaladhalo.hu